ESZI Kupa: Idén is a Polgármesteri Hivatal a bajnok
2009-11-21 15:12:48 | | Haraszti Gábor | Pápa-sport | 1,2 perc | |
Az AI által generált összefoglaló:
A Szociális Munka napjához kapcsolódva második alkalommal rendeztek női kézilabdatornát a közszférában dolgozók számára. Az Erkel Iskola adott otthont az eseménynek, ahol a tavalyi győztes, a Polgármesteri Hivatal ismét megnyerte a kupát. Az idén a résztvevő csapatok száma egyel bővült, mivel Homokbödöge is részt vett, bár ők versenyen kívül játszottak. A fennmaradó három csapat, a Polgármesteri Hivatal, az Egyesített Szociális Intézmény és a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás körmérkőzéses rendszerben döntötte el a helyezéseket. Oláh Márta, a Gondozási Központ vezetője elmondta, hogy a kupa hagyományteremtő céllal jött létre, így a következő évben is folytatódik az esemény.

A tavalyi év nagy sikerén felbuzdulva, a Szociális Munka napjához kapcsolódva második alkalommal rendeztek a közszférában dolgozók számára női kézilabdatornát. Ebben az esztendőben is az Erkel Iskola adott otthon a barátságos hangulatú derbiknek, ahol idén is a tavalyi győztes lett a bajnok. A részletekről Oláh Mártát, a Gondozási Központ vezetőjét kérdeztük.
- Idén egyel bővült a résztvevő csapatok száma, ugyanis Homokbödöge elfogadta a meghívásunkat a mai napra, igaz ők versenyen kívül mérettették meg magukat. A fennmaradó három csapat, a tavalyi győztes Polgármesteri Hivatal, a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás és az Egyesített Szociális Intézmény körmérkőzéses rendszerben döntötték el a helyezések sorsát. Nyílván hirdetünk első, második és harmadik helyezettet, de nem a sorrend a legfontosabb. Örömmel tölt el minket, hogy szívvel-lélekkel küzdenek az alakulatok, nagy ambícióval pályára lépő kollektívákat láttunk.
Oláh Márta elmondta, hogy hagyományteremtő céllal hozták létre ezt a kupát, így biztosak lehetünk a jövő évi folytatásban.
Az ESZI Kupa végeredménye:

- Polgármesteri Hivatal
- Egyesített Szociális Intézmény
- Pápai Többcélú Kistérségi Társulás
Haraszti Gábor